Hosszabbított kiváló linebackerével a Dolphins

De’Von Achane és Aaron Brewer után újabb kulcsjátékosát kötötte hosszú távra magához a Miami Dolphins. A klub hároméves szerződéshosszabbításban állapodott meg Jordyn Brooksszal, amely sajtóértesülések szerint 51,3 millió dollárt ér, ebből 35 millió garantált.

A 28 éves linebacker még 2024-ben érkezett szabadügynökként Miamiba, és azóta egyetlen mérkőzést sem hagyott ki. A tavalyi szezon volt pályafutása legjobbja: 183 szereléssel vezette az egész NFL-t, emellett 13 negatív yardos szerelést, 3,5 sacket, három leütött passzt, egy kierőszakolt és egy megszerzett fumble-t is feljegyezhetett. Teljesítményének köszönhetően elsőcsapat All-Pro lett, karrierjében először.

Brooks nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is meghatározó szerepet tölt be. A 2025-ös idényben csapatkapitány volt, és elnyerte a Dolphins vezetői kvalitásokat elismerő Don Shula Leadership Awardot is.

Az új vezetőség tehát kijelölte azt a három játékost, akikre hosszú távon építeni szeretné a csapatot: a futó De’Von Achane-t, a centert Aaron Brewert és Brookst. Achane májusban, Brewer júniusban írta alá új szerződését, most pedig Brooks is csatlakozott hozzájuk.

A megállapodással Brooks jelenleg az NFL hatodik legjobban fizetett belső linebackere lett éves átlagfizetés és a szerződés összértéke alapján, amit eddig mutatott játékával abszolút ki is érdemelt. Annyiban érdekes csak a dolog, hogy több linebackert is draftoltak idén, köztük a második körös Jacob Rodriguezt.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x