A hóhérra várva

Dan Quinn, Bill O’Brien, Matt Patricia – három főedző, akik már jóval a Fekete Hétfő előtt elveszítették az állásukat. Nem valószínű, hogy további kivágások történnek az alapaszakasz végéig, de ez nem jelenti azt, hogy bárki megnyugodhat. Jelenleg öt főedző alatt is forró a pad, ne lepődjünk meg, ha a 17. forduló után nyolc franchise-nál is üresedés lesz.

New York Jets: Adam Gase

Alapszakasz: 7-21; PO: 0

Adam Gase kinevezése már 2019-ben is minimum fejvakarós volt. Három évvel korábban kapta meg első főedzői állását a Dolpinstól, ahol egy brutálisan könnyű sorsolás után ugyan sikerült 10-6-os mérleggel rögtön első évében rájátszásba jutni, a csillagok együttállása nem tartott tovább. A következő két idényben 13-19-es mérleget ért el, az általa vezetett offense-ek a liga legrosszabbjai közé tartoztak, ráadásul az öltözőben is utálták – egy megváltás volt a menesztése.

A fentiek ellenére a Jets – ami közelről nézhette végig a csoportrivális szenvedését – mégis rá szavazott. A döntés olyan téren védhető volt, hogy a védőguru Todd Bowles nagyon nem vált be és Sam Darnold mellé egy támadófelfogású HC kellett – kár, hogy az nem volt feltétel, hogy értsen is a támadósorokhoz vagy legalább az irányítókhoz.

Nem volt könnyű dolga a Jetsben, rengeteg sérülés akadályozta, olyan játékosokat kapott, akiket nem akart (mint Le’Veon Bell), de mindezek ellenére sikerült a könnyű sorsolást kihasználva egy 7-9-es mérleget összehozni. Ám ez ne tévesszen meg senkit, Gase-nek sok köze nem volt hozzá: az általa irányított offense 273 yardot szerzett meccsenként, ami a legkevesebb volt az egész ligában, a 17,3 szerzett pontnál pedig csak a Washington átlagolt kevesebbet. Természetesen Sam Darnold sem parádézott, ráadásul meccsről meccsre romlott a teljesítménye.

A korábbi első körös irányító érdekében már a 2020-as szezon előtt el kellett volna küldeni Gase-t, ehelyett kvázi teljhatalmat kapott, már a GM kinevezésébe is beleszólhatott. Feltehetően ennek az volt az oka, mint Bill O’Brien esetében is: ha a szezon kuka lesz, akkor nincs kibúvó. Nos, a szezon kuka lett és jó eséllyel nyeretlenül fejezi be az évet a csapat, Darnold pedig lassan már csereként sem merül fel sehol.

A Jets támadósora idén 276,8 yardot és 15 pontot átlagol meccsenként, mindkettő a legkevesebb a ligában (ráadásul a második legrosszabb Broncos is 18,8 pontot tesz fel a táblára). A rendszer borzalmas, amit nem lehet csak a tehetség hiányára fogni: ha nem sikerülnek a kreatív játékok, az egy dolog, de ha nincsenek is kreatív hívások, akkor eleve nincs miről beszélni. Emellett a csapat frusztrált, motiválatlan és dekoncentrált, Sam Darnold pedig kvázi végérvényesen tönkre ment.

Gase kirúgása nem lehet kérdés az alapszakasz végén, a posztján is csak azért maradhatott, hogy így elkerüljék az edzőváltások okozta általános fellendülést és garantáltan meglegyen az 1/1-es pick.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Jacksonville Jaguars: Doug Marrone

Alapszakasz: 23-39; PO: 2-1

A Marrone projekt már a kezdetektől halálra volt ítélve. A szakember első főedzői állását a Billstől kapta, ahol nem is volt rossz és kisebb meglepetés volt, amikor 2014-ben, mindössze két év után, egy 9-7-es alapszakaszt követően kilépett a szerződéséből. Tekintve, hogy a csapat nem igazán volt jó és EJ Manuellel/Tyrod Taylorral kellett volna próbálkozni, valamilyen szinten érthető.

Ezek után elment a Jaguarshoz asszisztens főedzőnek és támadófaledzőnek. El kell ismerni, taktikázni remekül tudott: a 9-7-es szezonja után elég jó volt a megítélése és jó esély volt arra, hogy kap majd esélyt a csapattól. Két évvel később már ideiglenes főedzője volt a gárdának, miután Gus Bradley-t kivágták a szezon közben, majd pedig a főedzői állást is megkapta 2017-ben.

Tegyük hozzá, hogy volt egy nem is kicsi hiba a tervben. A remek anyagi helyzetben lévő és kiváló drafttőkével rendelkező csapat vezetése ragaszkodott hozzá, hogy Blake Bortles legyen a jövő. Ennek ellenére sikerült összevásárolni egy elit védelmet, érkezett erősítés az offense-be is, a csapat pedig nemcsak, hogy 10-6-os mérleggel megnyerte a csoportját, de csak hajszálon múlott, hogy nem verte meg a Patriotsot az AFC döntőjében.

Az edzőváltás okozta fellendülés meglepően sokáig kitartott, ezt követően azonban arcul csapta a franchise-t a valóság. Bortles nem volt a jövő, a 2017-es védelem szintjét lehetetlen volt fenntartani, az alapvetően leginkább a támadófalakhoz értő Marrone pedig saját kútfőből nem tudott segíteni a csapaton, sem a megfelelő szakemberekkel nem tudta körbevenni magát.

A 10-6-os szezont két AFC South negyedik hely követte, hiába próbálkozott Nick Folesszal vagy Gardner Minshew-val. Tavaly ráadásul már a tankolás is elkezdődött: idén már Jalen Ramsey, Calais Campbell, AJ Bouye, Marcell Dareus vagy Yannick Ngakoue sem volt a keret tagja. Érdekes koncepció volt, hogy a tankolást egy olyan főedző vigye véghez, akivel hosszú távon nem tervez a gárda.

Feltehetően az volt a terv, hogy Marrone úgy is elhasal idén, aztán az új rezsim egy top pick birtokában majd elkezdi a csapatépítést az új franchise irányítóval. Ez be is jött: Marrone összességében semmihez nem ért (a furcsa negyedik downos hívásai, a meglepetés onside kickjei tanulmányt érdemelnének), de legalább nem is szúr el semmit és megcsinálja azt, amit kérnek tőle. Ha van olyan, hogy bridge-HC, akkor ő az.

A Jaguars nincs annyira romokban, mint a Jets, az öltözői morál is rendben van a körülményekhez képest, az új menedzsmentnek nem kell mindent a nulláról felépítenie. Azt sem tartom kizártnak, hogy amennyire opportunista, Marrone már előre megegyezett a felsővezetéssel valamilyen jól fizető tanácsadói állásról, hogy a későbbiekben se legyen munkaügyi problémája (többek között Mike Glennon kezdetése erre enged következtetni).

Los Angeles Chargers: Anthony Lynn

Alapszakasz: 29-31; PO: 1-1

Adam Gase vagy Doug Marrone rossz edzők: az elképzeléseik használhatatlanok, rosszul mérik fel a helyzeteket, kritikus pillanatban rosszul döntenek és még az edzői stáb összerakásában sem jeleskednek. Anthony Lynn az, aki Gase és Marrone szintje alatt van valahol ott, ahol Matt Patricia tanyázik.

A fentiekkel ellentétben Lynn egy parádés csapatot kapott, ráadásul kvázi a semmiből. A Bills futóedzője volt, mindössze egy vesztes találkozón volt ideiglenes főedző, ezt megelőzően nem volt semmilyen komolyabb edzői tapasztalata. Ennek ellenére rábízták a liga egyik legjobb rosterét.

Nem indult rosszul a kapcsolat, egy 9-7-es szezont egy 12-4-es követett: utóbbi elég volt a rájátszáshoz, ahol a Ravenst sikerült is az első körben legyőzni. Ezt követőn azonban egy hihetetlen összeomlás következett.

Nehéz megmondani, mit csinált Lynn, de teljes káoszba fulladt a Chargers. A pocsék time management egy dolog, ahhoz nem mindenki ért, de míg 2018-ban a csapat 6-1-es mérleget tudott felmutatni az egy labdabirtoklásnyi különbséggel eldőlt találkozókon, addig az elmúlt két évben 4-16 az arány. Persze várható volt, hogy ez hosszú távon kiegyenlítődik, de ez már túlzás.

A meccs végi leolvadásokban ugyan jelentős szerepet játszik a time management, de alapvetően koncentrációs problémákra vezethető vissza, ami minden esetben edzői felelősség. Emellett a jobb csapatoknak vannak gameplane-jeik az ilyen helyzetekben, az ad-hoc megoldások ritkán eredményeznek sikert.

Lynn felkészülésből nulla, nem tud fegyelmet tartani, gyakran azt sem tudja, mi történik a pályán – milyen főedző az, akitől ha megkérdezik, miért nem kért időt egy perccel a vége előtt, azt mondja: “Nem tudom”?. Vagy vegyük a Patriots ellen elszenvedett 45-0-s kivégzést:

The Patriots lined up to punt 5 times in this game. The #Chargers had the wrong number of players on the field for 3 of those plays. On one series, they lined for a punt with 12, got flagged and gave up the first down, then lined up with 10 four snaps later. pic.twitter.com/DOum0vObiZ

— Daniel Popper (@danielrpopper) December 7, 2020

Hogy lehet egy meccsen háromszor is rosszul felállni a punthoz: kétszer 10, egyszer 12 emberrel? Milyen káosz uralkodhat az amúgy PO-esélyes rosterrel és egy hihetetlenül ígéretes fiatal irányítóval rendelkező Chargersnél, ha nemhogy Lynnek, de az általa kinevezett ST-koordinátornak sincs fogalma, mi történik éppen a pályán? Amit Lynn művelt ezzel a remek kerettel, az sokkal borzalmasabb, mint Marrone vagy Gase munkássága.

Chicago Bears: Matt Nagy

Alapszakasz: 25-19; PO: 0-1

Úgy tűnik, Andy Reid edzőfáján is van éretlen gyümölcs. Nagy alapvetően egy pozitív személyiség, a játékosai szeretik, nincs arról szó, hogy szétverte az öltözőt és minden pocsék. Egyszerűen csak ő kevés egy csapat irányításhoz.

2018-ban kapta meg a Bears főedzői pozícióját, miután két évig volt a Chiefs támadókoordinátora. Megtartotta Vic Fangiót, aki az évtized egyik legjobb védelmet rajta össze, ráadásul ő is hozzátette a magáét: összerakott egy olyan támadórendszert, ami még Mitch Trubiskyt is képes volt elviselni. Mindennek egy 12-4-es szezon volt az eredménye, illetve egy villámgyors búcsú a rájátszásban.

Úgy tűnt, hogy lehet még ebből valami nagyszerű, de a második idényében már csak 8-8-as mérlegre futotta. Ebben egyrészt szerepet játszott az, hogy Vic Fangio elment és a védelem hozta a kiváló idények után szokásos visszaesést, másrészt viszont kiderült, hogy Nagy nem egy Reid.

A Bears rendszere alapvetően nem olyan rossz, ha egy legalább közepes irányítója lenne a csapatnak, ez a keret bőven a rájátszásért mehetne. Közepes irányító viszont nincs, Nagy pedig nem tud annyira kreatív és kiszámíthatatlan lenni, hogy egyszerre vegye le a terhet az irányítójáról (legyen az akár Trubisky, akár Foles) és még hatékonyan is működjön az offense. Ezt persze túlzás lenne felróni neki, ilyen szakemberből jó ha 5-6 van az egész ligában és a végtelenségig ők sem tudják kompenzálni a gyenge QB-játékot (lásd szerencsétlen Shanahant, aki kínjában már inverz passzjátékot fejlesztett ki: Deebo Samuel például az elmúlt három meccsén úgy szerzett 264 yardot, hogy a felé szálló labdák összesen mínusz 34 yardot tettek meg a levegőben).

A Bearst nem lehet azzal vádolni, hogy ne lenne benne tartás, a második legtöbb pontot szerezte a csapat a negyedik negyedben – a probléma ott van, hogy a másik három negyedben nagyjából annyi jött össze, mint az utolsóban. A csapat jelenleg 20,5 pontot átlagol, ami az ötödik legkevesebb, az utóbbi időben pedig pont a meccs végén jönnek a hibák is. Hiába volt szoros a Saints, a Titans, vagy épp a Vikings és a Lions elleni meccs is, a vereség az vereség – a Bears 5-1-es kezdés után sorozatban hat meccset veszített és jelenleg csak a konferencián belüli mérlegének köszönhetően nem utolsó.

Nagy nem teljes kudarc, vannak nála sokkal rosszabbak is, de nem az a szint, akivel fixen top csapat építhető.

Philadelphia Eagles: Doug Pederson

Alapszakasz: 41-34-1; PO: 4-2 (Super Bowl győzelem)

Egy hónapja még úgy gondoltam, hogy bármi is lesz a szezon vége, Pedersonnak a következő idény lesz a vízválasztó. Az elmúlt meccseken azonban még nagyobb gödörbe került az Eagles, nem sikerült szinten tartani Carson Wentzet, a játékhívások borzalmasak, jelenleg talán a csoport legreménytelenebb csapata a Philly.

Pederson is Andy Reid nevelés: 2013 és 2015 között a Cheifs támadókoordinátora volt, előtte pedig az Eaglesnél dolgozott. Rögtön újonc évében, egy rookie irányítóval 7-9-es szezont produkált 2016-ban, majd a következő szezonban parádés alapszakaszt hozott össze, a végén pedig Nick Folesszal bajnokságot nyert. Ezt követően sem lehetett rá különösebb panasz, két 9-7-es szezonnal kétszer is rájátszásba jutott, de azért már látszottak a rések a pajzson.

A legnagyobb probléma az volt, hogy a támadósor nagyon durván visszaesett minden szempontból. Ebben természetesen szerepe volt Frank Reich és John DeFilippo elvesztésének, de az igazán jó főedző pont azért jó, mert képes folyamatosan megtalálni a megfelelő embereket az edzői stábba.

Ezt a problémát Pedersonnak nem sikerült abszolválnia, a tavalyi Mike Groh-Press Taylor OC/QB-coach páros nem jött be, ketten együtt nem tettek ki egy felet, de az idei “több szem többet lát” koncepció sem működött, így pedig a Pederson magic is eltűnt. Jó edzőket nem sikerült maga mellé kineveznie, így az derült ki róla, hogy az offense megtervezéséhez és a play designhoz nem ért kellőképpen.

Azt nehéz megmondani, mennyire az ő sara, de a világért sem sikerült megreformálni az orvosi stábot, ami alighanem a liga egyik legrosszabbja már évek óta: nem lehet a véletlen műve, hogy Philadelphiában úgy hullanak a játékosok, mintha mérgeznék őket.

Pederson ezzel együtt alapvetően nem egy rossz edző, neki jó eséllyel lesz még munkája a jövőben, de nagyon úgy tűnik, hogy ez a kapcsolat végérvényesen megfáradt az Eaglesszel. És nem csak ő, hanem Howie Roseman philadelphiai pályafutása is hamarosan véget ér: a keret öreg, kevés benne a tehetség, az anyagi helyzet sem jó, a draftok sem sikerültek. Vérfrissítés kell, és lehetőleg minél előbb, míg Wentz még menthető.

Honorable mentions: Vic Fangio (Broncos), Mike McCarthy (Cowboys), Zac Taylor (Bengals).

[/ppp_patron_only]