Site icon Fűzővel kifelé!

Újabb jogi csatát bukott az NFL Brian Floresszal szemben

Egy szövetségi bíróság újra elutasította az NFL próbálkozását, hogy a Brian Flores-féle ügyet választottbíróság elé vigye. Az ügyben Flores a Dolphins, a Giants, a Broncos és a Texans ellen, Ray Horton a Titans ellen, Steve Wilks pedig a Cardinals ellen fogalmazott meg keresetet (gyakorlatilag rasszizmus és negatív diszkrimináció vádjával).

A bíróságok már korábban is kimondták, hogy ezeknek a követeléseknek rendes bíróság előtt kell folytatódniuk, de az NFL ennek ellenére újabb indítványt nyújtott be, hogy vizsgálják felül az arbitrázst kizáró döntést. Ezt azonban a bíró szerdán elutasította, mondván az NFL és az érintett csapatok újra és újra olyan érvekkel próbálták elkerülni a kerületi bírósági eljárást, amelyeket korábban is előadhattak volna, és most már elég volt az időhúzásból.

Floresék ügyvédje, Doug Wigdor szerint az NFL már gyakorlatilag minden platformon pofára esett az üggyel kapcsolatban, és nem volt egyetlen olyan bíróság sem, amely szerint az ügyet egy a liga által kontrollált fórumon kell megvitatni. Így elvileg a per végre érdemben haladhat tovább, bár az NFL eddigi stratégiája alapján nem lenne meglepő, ha a liga megpróbálná tovább húzni az időt és tőle telhetően a lehető legjobban ellehetetleníteni a folyamatot.

Exit mobile version